100+ nappal a publikálás után értelmező postot kell írnom a december 7-ei bejegyzésemhez. >>
Először is, miről szól a cím? Szekeres Pál mondta el a balesetét közvetlenül követő időszakról, hogy mit érzett: Kiugranék az ablakon, de ha oda tudok menni az ablakhoz, akkor nincs miért kiugrani.
Következő lépés, ld. a fentebb linkelt postomat: Mickey Trotter nem tudta megölni magát; mert ha tudja a kezét mozdítani, akkor már nem kívánt volna halni. Ez volt Mickey ablakparadoxona.
Az ott linkelt videóban (emlékeztetőül itt) Puzsér világosan elmondja: a tetraplégiás ember nem tudja megölni magát azzal az ecsettel, amivel szájjal fest, ezért kér tőlünk, mozgásképesektől könyörületet. Bizony, akinek semmit nem érlel a sorsa, annak a halál a könyörület, ezt vegyük tudomásul.
Sokan bégették a vonatkozó YouTube-videók alá, hogy miért nem ugrik ki az ilyen ember az ablakon, miért másra akarja terhelni a gyilkosság felelősségét. Hát kérem szépen, ezért.
Ha már blogolok…
Kérem a kedves Olvasót, hogy hallgassa meg ezt a videót. Voltak, akik elkezdtek azon rage-elni, hogy Dunavölgyi Erzsébet hogy meri Jézus szenvedését a sajátjához mérni.
Pedig de. Óva intek mindenkit attól, hogy Jézus szenvedését az első korbácsütéstől számítsa. A Getszemáni-kertben (Lk 22,39-47), amikor tanítványai már elaludtak, de még nem jöttek Jézust őrizetbe venni, s vért izzad, onnantól számítandó — aztán pedig 24 órán belül meghal (Lk 23,46).
Az Úr bocsássa meg, de én igen is azonosulok azzal, hogy amikor valaki akár ALS, akár sclerosis multiplex által elsorvad, vagy baleset által válik a test börtöncellává, akkor Jézus szenvedése fölé sorolja a sajátját!
Droidövezet 